Uros apát és műve - Egy tevékeny élet Szent Márton szolgálatában

6900 Ft

Időszaki kiállítás – Pannonhalma – 2024

Szovák Kornél, Takács Imre (szerk.)

 

„… én, Uros, akit a Pannónia Szent Hegyi Szent Márton apátjának mondanak, a huszadik esztendőt töltöm a kormányzásban, noha méltatlanként, mégis sokat munkálkodtam és fáradoztam a monostor, a műhelyek, valamint azon házak épületeinek újjáépítésében, amelyek teljességgel tűzben megsemmisültek és elpusztultak, hasonlóképpen szerzetestestvéreim tanácsára és segítségére, továbbá egyetértésére támaszkodva igen sok ügynek és pernek az újrafelvételében és előmozdításában is eléggé sokra jutottam, többre, mint összes elődeim, akik csak Szent István király idejétől fogva hivatalban voltak.”

 

E szavakkal kezdte életének számvetését egy 1226-ban kelt oklevélben Pannonhalma akkori apátja. Ki volt hát ez a tettre kész férfiú, aki fáradhatatlanul munkálkodott a rábízottak javáért, erélyesen tárgyalt és bátran vállalt pereket, fáradságot nem ismerve járt be hosszú utakat, hogy céljait elérje és okos szövetségeket kössön, serényen építkezett és az épületeket gondosan ellátta minden szükséges kellékkel. Mit árulnak el életéről és jelleméről a róla szóló szövegek, és mit mondanak a ránk maradt művek? Ezekre a kérdésekre keresi a választ e szokatlan kiállítás és annak katalógusa. Szokatlan, mert kivételesen nem az alkotott tárgyak állnak a középpontjában, hanem a személy, akinek azok köszönhetők. Írások tanúbizonyságára támaszkodva okokat és indítékokat keres egy távolból kirajzolódó kivételes személyiség gazdag életművéhez.

További információk

Megjelenés éve

Oldalszám

Kötés

Méret

ISBN

Kapcsolodó termékek

  • A válságok – életünk fordulópontjai

    1750 Ft
    Kosárba
  • Képeslap – Napóra (B011)

    270 Ft
    Kosárba
  • Étvágynövelő tea

    Étvágynövelő tea

    1380 Ft
    Kosárba
  • Béke, kiengesztelődés és teremtésvédelem – Bartholomaiosz egyetemes pátriárka globális kezdeményezései

    3200 Ft
    Kosárba
hu_HUHU
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza a webshopba
      Szállítási díj számítása