Szent Márton - Est nobis societas - CD

1000 Ft

Est nobis societas

 

Orbán György: Missa Sancti Martini

Jean Langlais: Suite médiévale (op. 56)

 

‘2016-ban ünnepeljük Szent Márton szerzetespüspök születésének 1700 éves jubileumát. A Pannonhalmi Főapátság védőszentjére emlékezve a Szent Márton-évet a közösségépítés és a kulturális dialógus gyújtópontjai köré szervezi.

Márton úgy szólította meg az embereket, hogy közösséget vállalt, együtt szenvedett, didergett, böjtölt velük. Közben hajlandó volt maga is változni: útra kelni, feladni valamit a nézeteiből, belehelyezkedni a többiek nézőpontjába. Ebben látjuk a kulturális dialógus és a művészet befogadásának a lényegét is: egyrészt küzdünk a megértésért, másrészt lehetőségünk van közben nézőpontot váltani, formálódni. 2015. november 11-én, a Szent Márton-évet megnyitó ünnepen egyszerre váltunk a közösség építőivé és a kulturális párbeszéd részeseivé. Az ünnepi szentmisében Isten igéjét hallgatva és a szent étkezésben részesülve asztalközösséggé formálódtunk, a liturgiában felcsendülő zenekari mise és az orgonamű hallgatóiként pedig befogadói párbeszédbe léptünk a remekművekkel – és egymással.

Reményünk, hogy aki a CD-t meghallgatva, változásra nyitottan belép a kulturális párbeszédnek ebbe a sodrába, részesévé válik a Szent Márton szerzetespüspök körül formálódó nagy közösségnek.’

 

Dejcsics Konrád OSB

kulturális igazgató

További információk

Megjelenés éve

Kapcsolodó termékek

  • Képeslap – Kerengő (B009)

    270 Ft
    Kosárba
  • Vedd könnyedén! – 4-es sörválogatás (4x330ml)

    3900 Ft
    Kosárba
  • A bosszú Istene?

    4900 Ft
    Kosárba
  • Képeslap C012

    270 Ft
    Kosárba
hu_HUHU
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza a webshopba
      Szállítási díj számítása