Milyennek képzeljük el a katolikus egyházat?

500 Ft

Lafont, Ghislain

(A névre kattintva további információk érhetők el a szerzőről.)

 

Lapozzon bele!

 

„Könyvem címében a „elképzelni” szó szerepel, de beszélhetnék itt „utópiáról” is – és ezek a szavak egyáltalán nem irreálisak, ha Jézus Krisztus Egyházának tett ígéretein alapulnak.” „Miben reménykedhetünk jelenleg az egyház, s főleg az Evangélium jövőjét illetően? Talán jó, hogy nem igazán tudjuk, mi vár ránk a közeljövőben, mert így még jobban átadhatjuk magunkat a reménységnek. Gyakran mondják, hogy a jövő Isten kezében van. Ugyanakkor Isten az ember individuális és történelmi szabadságát a leginkább tiszteletben tartó Lény. Elfogadja, hogy az emberek lassan értik meg az idők jeleit. Hagyja, hogy döntéseik megteremjék többé-kevésbé jó, sokszor csodálatos, néha pedig romlott gyümölcseiket. Megadja nekünk a kegyelmet, hogy szembenézhessünk a kedvező, vagy éppen vigasztalan helyzetekkel. A különféle események vagy a sugallatára fogékony emberek által utakat javasol, de semmit sem kényszerít ránk. Másrészt Isten jelen van az egyház és a társadalom valamennyi szintjén. Még ha bizonyos területeken minden rosszul megy is, Isten akkor sem változtat erőszakosan a dolgok menetén. Másutt férfiak és nők mélyen evangéliumi nyomokat hagynak, Isten pedig segíti és kíséri erőfeszítéseiket. Tehát bármilyen legyen is a jövő egyházi arculata, mindenképpen összetett lesz, amit ellentétek feszítenek, s ami a közelebbi és a távolabbi múlttól függ, s azoktól az emberektől is, akiknek az egyház legfelső vagy legalsó szintjein kell majd cselekedniük. De úgy vélem, mindenekelőtt virrasztó magatartásra van szükség a részünkről.”

 

 

További információk

Sorozat

Megjelenés éve

ISBN

Terjedelem

Méret

Kötés

Kapcsolodó termékek

  • Dísztasak – közepes

    1000 Ft
    Kosárba
  • 2023. XXXI. évf. 4. – Pannonhalmi Szemle

    1490 Ft
    Kosárba
  • A válságok – életünk fordulópontjai

    1750 Ft
    Kosárba
  • Csokoládés drazsé variációk, mandulával és gyömbérrel 80 g

    2350 Ft
    Kosárba
hu_HUHU
1
  • Item added to cart
1
Kosár
15510 Ft-ra van az ingyenes szállítástól.
56+ shoppers have bought this
Citromfűolaj 10 ml
Ár 4490 Ft
- +
4490 Ft (ÁFA-val)
    Szállítási díj számítása
    A szállítási módok frissítve lesznek a pénztár oldalon.